Bemutatkoznak a 2016-os KNT vezetői

PARANCSNOKSÁG

10156038_10203772611826599_6933861502185857442_n.jpgMetz Márk „Mini”
táborparancsnok


Régebben a 831. Szent Kristófban cserkészkedtem, jelenleg a 313. Szt. Józsefben nyomulok. Sok mindent csináltam eddig: kiképző, Jamboree-résztvevő, barlangász szakág, Kerületi KIM-tag, őrsvezető, rpk., cspkh., NNT kósza programvezér. A polgári foglalkozásom rendezvényszervező, ez az eddigi legnagyobb önkéntes rendezvényem.
 

2fgsdg.pngBechtold Jakab
táborparancsnok-helyettes

A budakeszi 1909. sz. Prohászka Ottokár Cserkészcsapat tagja. A csapatban főleg háttérfeladatokat látok el. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója vagyok.

 

nevtelen-12.pngFábry Nóri
programos parancsnokhelyettes

Szeretem, ha összefutnak a kezemben a szálak. Vidám és meggondolt. hestegAligvaromatabort

 

nevtelen-14.pngTóth Réka Kamilla
kommunikációs parancsnokhelyettes

A 903-as Prohászka Ottokár Cserkészcsapat csapatparancsnok-helyettese vagyok, és a Dél-Budai Körzet elnöke, valamint a Budapesti Mentőszervezet önkéntes törzsének a kommunikációjáért felelős tagja. XXI/A-ban végeztem a STVK-t, és 2016-ban a CSTVK-t. NKE-KTK-n diplomáztam és az Újbudai KözPont kft.-nél dolgozom.

 



MUNKACSOPORT-VEZETŐK

nevtelen-10.pngSzima Máramarosi Eszter
higiénia és egészségügy

A 25-ös Szent Imre cserkészcsapat tagja vagyok 2001 óta. Jelenleg a SOTE-n vagyok ötödéves orvostanhallgató. Mindenki jólléte érdekében remélem, hogy feleslegesen készül a munkacsoportom.

 

2fgsdg.pngKékesi Márton
utazás

A 831. csapatparancsnoka meg a 6. altábor parancsnoka vagyok, és én szervezem az utazást is. A múltkorihoz hasonló nagy bulira számíthattok.

 

nevtelen-9.pngRudán Jani
HR

A 25. Szent Imre Cserkészcsapat tagja vagyok, jelenleg az USA-ban kutatok. A távolból próbálom kontrollálni az eseményeket az Erő segítségével, és segítek, ahol tudok.

 

nevtelen-16.pngCzajlik Nóra
belső kommunikáció

Mezei őrsvezető vagyok az 1909. sz. P.O.Cs.Cs.-ban. „Civilben” történelem-német szakos tanárként dolgozom.

 

nevtelen-13.pngSzilágyi Mónika
központi programok munkacsoport

Az 1909 sz. budakeszi Prohászka Ottokár cserkészcsapat tagja. A központi programokért, azon belül a Galaktikus napok lebonyolításáért felelek. Bármi kérdésed felmerül, bátran keress!

 

nevtelen_18.jpgBorbás Barna
külső kommunikáció

Szűkebb hazám a 46-os Kapisztrán Szent János Cserkészcsapat. Általában újságírással foglalkozom. Van egy trash pop zenekarom.

 

nevtelen-15.pngSáfár Safy László
arculatért felelős munkacsoport

A KNT megjelenéséért felelek, fontosnak tartom a tábori egységes dizájnt, mert ez is erősíti a csapatot, és profibbnak látszunk a többiek felé. A 433. Szent Bernát cs. Cs. Tagja vagyok, 1992 óta cserkészkedem, nagy lelkesen.

Ribiánszky József Zsozsó logisztika

Surján László pénzügy

Sáfár Anna GH

Klemm Simon adminisztráció

Holman Ágoston biztonság

 

ALTÁBORPARANCSNOKOK

2fgsdg.pngSzékely Csaba

A 304-es Kőrösi Csoma Sándor Cserkészcsapat parancsnoka vagyok. Az elmúlt években négyszer voltam STVK-ban kiképző, rpk. a 2011-es svéd Jamboree-n, az Országos Tanács alelnöke 2013-2016 között. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szereztem szerkezet-építőmérnök oklevelet (MSC in Structural Engineering). Jelenleg az UVATERV Híd- és Szerkezettervező Irodáján dolgozom mint tervezőmérnök.

 

nevtelen-2.pngHencz László

Az 1909-es Prohászka Ottokár Cserkészcsapat parancsnoka vagyok. A csapat vezetése mellett informatikával foglalkozom munkaidőben. Hobbim a cserkészet mellett a sportolás, szeretek hálót őrizni egy floorball pályán vagy egy evezős hajóban gondolkodni az élet értelmén (ami a közhiedelemmel ellentétben 1909).

 

nevtelen-3.pngSergyán Szabolcs

Az 1004-es Szent Anna cscs-ben tevékenykedem. 26 éve tettem fogadalmat, azóta voltam cspk., ővk-ban kiképző, stvk-ban kiképző és tpk., cstvk-ban kiképző, országos felügyelő bizottsági tag, majd elnök, országos fegyelmi bizottsági tag, kerületi vkszv. Feleségem és három gyerekem is cserkész. Az Óbudai Egyetem Informatikai Karán vagyok az egyik intézet igazgatója, illetve egyetemi docens. Feleségemmel közösen van egy vállalkozásunk is, ami informatikai rendszerek fejlesztésével és pénzügyi tanácsadással foglalkozik.

 

nevtelen-4.pngBalázs Bulcsú

A 433. Szent Bernát cscs. parancsnoka vagyok, 22 éves. Elsős korom óta cserkész, már az oviban is Bi-Pi volt a jelem. Civilben másodharmadéves orvostanhallgató. Sportom a tájfutás, az egyik legjobb dolog a világon, mikor az ember egyedül fut az erdőben árkon-bokron át. Kedvenc ételem minden kaja ami olasz, meg amúgy is úgy kedvencem minden ami olasz. Star Wars rajongó is vagyok, elég sok Star Wars könyvet olvastam, előre is bocsi, ha kötekedek a KM-ben, ha valami nem fér bele a „Kánonba”.

 

nevtelen-5.pngCsizy Ferenc

Második nevem Kristóf, de mindeniki hívjon a Ferenc bármilyen becézési formáján. A 439. Boldogasszony cscs. parancsnoka vagyok, és 10 éve ŐV. Végzettségem szerint közgazdász, és ebben is dolgozom, egy ingatlanberuházó cégnél. Jöhet bármi, ami sport, kivéve amit labdával játszanak mert abban béna vagyok. Jelen pillanatban a csapatunk egyik kósza rajának vagyok még rajparancsnoka.

 

nevtelen-6.pngKacz Levente

Az 1026. sz. Szent László király cscs. tagja vagyok, ahol háttérfeladatokat látok el, illetve a nyári táborok szervezésével foglalkozom. Jelenleg a PPPKE-n Info-Bionikus MSc-t végzek, mellette az NNG Kft-nél vagyok szoftverfejlesztő gyakornok.

 

nevtelen-7.pngKempler Soma

A 314. sz Czuczor Gergely cscs. megbízott csapatparancsnoka vagyok, civil életemben a Semmelweis Egyetem III. sz. Belklinikáján vagyok belgyógyász rezidens.
 

nevtelen_19_200.pngNováky Dénes

Több mint 20 éve vagyok cserkész. Az elmúlt 16 évemet a 1000. sz. Szent Korona cserkészcsapat (tudjátok az Unimogos csapat!)  egyik vezetőjeként töltöttem el. A korábbi KNT-k és a 2013-as NNT szervezésében is részt vettem.  Örömmel tölt el, hogy több cserkészem lett cserkészvezető, sokan másztak meg komoly hegyeket, volt, aki megkapta a Magyar Köztársaság Bátorság Érdemjelét vagy vannak vezető állásokban itthon és külföldön egyaránt. Büszke vagyok rájuk!  

nevtelen-8.pngZsidi Kristóf

A 320-as Nimród cserkészcsapat parancsnoka vagyok, jelenleg a kerületi STVK-ban vagyok kiképző. A civil életben tanácsadóként dolgozom.

 

 

Paulini Levente